^ Back to Top

Ingo de Jong

 

Ingo de Jong sensei (1943- , a Goju-Kai svéd nagymestere)

 

   

A tanár szavakkal és példamutatás útján terelheti a tudás irányába a tanítványokat. A példamutatás – legyen bár technikai vagy etikai – a Budo útja. A tanárok rossz tulajdonságokkal épp úgy rendelkezhetnek, mint jókkal és a fiatal tanítványok még nem rendelkeznek a képességgel, hogy megkülönböztessék ezeket, kiválasszák a jókat és elutasítsák a rosszakat. Ennél fogva nagy az esélye, hogy a tanárok reprodukálják magukat mind jó és rossz tulajdonságaikkal együtt. Másrészről viszont a tanítvány hiheti azt, hogy a tanára tökéletes. A tanárok azonban semmiképpen sem tökéletesek, bár a folyamatos tanulás útján járnak, és ha nem tesznek a fejlődésért, akkor stagnálásra kárhoztatnak, és nem lehetnek hatékony tanárok többé.
Bár a tanárnak semmiképpen sem szabad a saját képére formálnia a tanítványait, mivel elég feladat számára, hogy önmagát fejlessze. Ugyanígy nem szabad saját magára olyan mintaként tekintenie, ami alapján jó és rossz meghatározható. Az ilyen viselkedés a Karate-Do tanítása ellen szól. Ehelyett a Budo útját követő tanár technikai példamutatásra törekszik, tanítása és életvitele példájával vezeti rá a tanítványt arra, hogyan bontakoztassa ki tehetségét.
Az elmúlt években népszerű lett a gyereke körében a Karate-Do. A gyerekek elméje könnyen formálható és befolyásolható, aminek hosszantartó hatása is lehet életükre. Bármi, amivel kapcsolatba kerülünk, bármilyen tudás, amit felszedünk használható építő, de romboló módon is. Segíthetünk és árthatunk is, hozzáállásunk szerint. Hozzon bár szülőt, védelmezőt vagy tanárt a gyerek útjába a sors, a felnőttnek a lehető legempatikusabban kell viselkednie, beszélnie, cselekednie, sőt gondolkodnia is. Rá kell jönnünk, hogy a gondolatainknak komoly hatása van közvetlen környezetünkre. Folyamatosan születő gondolatainknak nemcsak önmagunkra, de másokra is hatása van. Ahogy a gyerekek fizikuma könnyen alakítható, formálható, ugyanúgy az elméjük is befolyásolható a tanár szavain és tettein kívül gondolataival is. Ezért a gyerekek Karate-Do oktatása során nagy odafigyelés és a minőségi tulajdonságok előtérbe helyezése szükséges. Ennél fogva – akár fiatalok, akár felnőttek – Karate-Do oktatása mindenképpen etikus viselkedéssel kell, hogy párosuljon.
Sem tanár, sem tanítvány nem értheti meg a Budo-t csupán intellektuális nézőpontból szemlélve. A művészet tényleges megértéséhez a karatéka hosszú évek kemény és kitartó edzését önfegyelemmel kell, hogy kombinálja. A kitartó edzés az önfegyelem művészetére tanít. Ezáltal a művészet intellektuális megértése spirituálissal párosul.
Minden tanítványnak ki kell érdemelnie azt, hogy a tanár megossza vele tudását. Egy igazi tanár nem szimpatizálhat olyan szellemiséggel, ami titokban tartja a tudást és csak a tanítványok egy korlátozott körének hajlandó azt átadni. A tanítvány pedig nem lehet túl lelkes az instrukciók irányában. A jó tanár mindig azt adja a tanítványnak, amire annak szüksége van, de nem többet, mint amit megérdemel és be képes fogadni. Ez a tanítványtól időnként türelmet igényel. Nincs sem rövid, sem könnyű út a megfelelő technika elsajátításához és a belső fejlődéshez. Senki sem fejlődhet, nem járhatja a Karate-Do útját az ereje, képességei és tudása fejlesztése nélkül. Küzdelem nélkül nincs eredmény. Fizikai erő a gyakorlásból és szigorú edzésből ered. Ezen tapasztalatok útján fejlesztheti a tanítvány akaraterejét és elszántságát. Csak ezen önfegyelem, az akaraterő fejlesztése, elszántság és „bármibe is kerüljön” kitartó állhatatosság vezeti el a tanítványt addig a pontig, ahol felszabadíthatja tehetségét és megismerheti szelleme igazi mélységét. Minden Karate-Do tanítvány, aki ezt az utat követi tekinthető igazi karatékának. Ők azok, akik ténylegesen összhangban vannak az akaraterő, önfegyelem és kemény fizikai tréning útján történő fejlődés elvárásával, legyenek bár gyerekek vagy felnőttek, kezdők, vagy mesterek.

A múló évek során leggyakrabban felmerülő nehézség az övvizsga. Egyes tanítványok sikertelen övvizsga után annyira elkeserednek, hogy még a Karate-Do gyakorlásával is felhagyhatnak. A tanár feladata, hogy a tanítványt megfelelően felkészítse az övvizsgára. Övvizsgát nem azért tartunk, hogy megtörjük a tanítvány harcos szellemét, épp ellenkezőleg, egy megfelelő övvizsgának csupán egyetlen célja lehet, mégpedig az, hogy felszabadítsa a tanítvány belső képességeit. Egyik övfokozatról a másikra jutás nem lehet csupán idő kérdése. Azt ki kell érdemelni! Nincs értelme a magasabb övfokozatnak, ha nincs kiérdemelve és egyúttal nem vezet a Karate-do lényegének mélyebb megértéséhez. Hamis látszat lenne csupán, ha az úgynevezett „tanár” a nagyratörő tanítványoknak félrevezető módon övfokozatokat adományozna bizonyos idő elteltével, vagy nem állítaná őket teljes és szigorú vizsga elé.
A tanítvány nem minden esetben jár sikerrel az övvizsgán. Ez lehet a tanítvány és a tanár hibája is. A tanítvány elcsüggedhet a bukás miatt. A karatéka életében mindig eljön a pillanat, amikor az igazság durvának és elfogadhatatlannak tűnik. Elbukhatunk ezekben a kísérleteinkben, de fenn kell tartanunk a hozzáállásunkat, miszerint ezek nem kudarcok, hanem szükséges veszteségek, amikből tanulnunk kell. Nem az számít, min megyünk keresztül, hanem az, hogy mit tanulunk belőle! Ezért szükséges megértetni a tanítvánnyal, hogy csak kitartással és erőfeszítéssel erősödhet meg. Ne felejtsük, hogy az igazi sikerhez akkor is újra kell próbálkozni, ha folyamatosan elbukunk. Arra is emlékezzünk, hogy minél magasabbra tör valaki, annál nagyobb nehézségekkel találkozik majd. Nincs felesleges erőfeszítés, mert mindegyik valamilyen hatást gyakorol ránk.

A harcművészetben elért technikai csiszoltság idő és mindenekelőtt erőfeszítés kérdése.

A tapasztalt instruktor tudja, hogy semmi sem előnyös igazán az egyén számára, ha az nincs összhangban a közösség előrehaladásával. A tanár tisztában van vele, hogy nem létezik egyéni haszon. Ebből következően a tanár belátja, hogy a mindenkivel megosztott tudás igazán hasznos. Átadhatja a tudását másoknak, amivel nem veszít semmit, de valójában minél többet ad át, annál többet hasznot hajt vele. Aki nyitva tartja az elméjét és hagyja a tudást áramlani mások felé, annak megnyílik a friss tudás befogadásának lehetősége. Hasonlóképpen, ahogy a víz átfolyik a csatornán, folyamatosan tisztán tartva azt. Aki azonban nem hagyja tovább áramlani a tudást, az egy lezárt végű vezetékhez válik hasonlatossá, amiben a víz megáll. Aki egymagában próbál boldogulni, az nem tudja majd meghaladni saját személyiségének határait. Ám aki tanít, a folyamatos fejlődés lehetőségét biztosítja saját maga számára. Az egyik legjobb mód a Karate-Do technikák megértésnek az, ha megpróbáljuk megtanítani valakinek azokat. Mert azáltal, hogy mások számára próbálja megtanítani a technikát, jobban megismeri önmagát is. A tudás annak használatával arányosan növekszik, tehát minél többet tanítunk, annál többet tanulunk! Más szavakkal, mindannyian egymás tanárai és tanítványai vagyunk, folytonosan adunk és kapunk tanácsokat és instrukciókat, még ha nem is vagyunk ennek tudatában…

Az élet csak a tanulásról szól. Minél többet tudunk, annál inkább megértjük, mennyi tanulni való van még. Minél többet tanulunk és értünk meg, annál nagyobb meghódítandó csúcsok emelkednek elénk. A Karate-Do nem hasznos senki számára, aki azt tartja, hogy már elérte a határt. Senki számára, aki már nem gazdagodhat általa, nem tanulhat belőle, a gyakorlása és a belőle szerzett tudás és tapasztalat által. Legyünk akármekkora tudás birtokában mindig van valaki előttünk és őelőtte is, stb. A hierarchia végtelen, így folytonosan tovább kell haladni, ez a folyamat alapvető természete. Minden lepel és ajtó mögött, amivel találkozunk, ami utunkat állja még nagyobb tudás és mélyebb megértés rejtőzik. Nem számít, milyen magasra jutunk a Karate-Do ranglétráján, mindig úgy fokokkal fogunk találkozni. Minden valódi karatéka – függetlenül az övfokozatától – új próbákat talál maga előtt. A fejlődés és növekedés útja végtelen.

Függetlenül az övfokozattól, címektől és diplomáktól mindenki a Karate-Do tanítványa marad, amíg csak él. Ezért a megszerzett tudás szerénységet kell, hogy szüljön. És ha ez teljesül, a tanítvány mindig magasabbra mászik majd és mélyebb megértésre törekszik a folyamatos gyakorlás és a tökéletes technikákra való törekvés által, amelyek az igazi karatéka ismertetőjegyei. Ennél fogva egyértelmű, hogy az élet iskolájában csak tanulás van, az élet célja a tanulás, a mindennapok kötelezettsége pedig az, hogy minél többet tanuljunk. Egyszer valaki azt mondta: „Csak az öregszik meg, aki már nem akar tanulni.”

Mindannyiunknak – legyünk bár tanárok, vagy tanítványok – egyetlen és végső célunk a Karate-Do etikus és felelősségteljes követése kell, hogy legyen. Miként a szervezet egy sejtje, úgy az egyén is elválaszthatatlan része a társadalomnak. Az egészséges sejt támogatja a szervezetet. Ugyanez érvényes az egyénre a társadalom vonatkozásában.

A technikák gyakorlása tehát együtt kell, hogy járjon a szellemi fejlődéssel. A test és az elme EGY és nekünk a kettő közötti egyensúlyt kell megtalálnunk. Ennek az egyensúlynak jelen kell lennie mindennapi életünkben annak érdekében, hogy harmonikusabb lényekké váljunk és végső soron jobban megismerhessük önmagunkat. A Karate-Do alapjának vissza kell tükröződnie mindennapi életünkben, viselkedésünkben, másokkal való viselkedésünkben és a minden élőlénnyel való törődésünkben.

A különböző országok dojoinak vezetőiként és senseiekként nagy a felelősségünk, hogy példát mutassunk a fiatal generációnak sportszerűségre és becsületességre nevelve őket. A ma versenyző tanítványok holnapra a stílus vezetőivé válhatnak. Ha így történik, életbevágóan fontos, hogy a megfelelő viselkedés és szellemiség már fiatal korukban beléjük vésődjön.